Kikelet szálláshely

1945-ig Borsodszentmárton néven Borsod megye sajószentpéteri járásához tartozott.

A XIV. század elején Felbél volt a neve, hasonlóan Bélapátfalvához, Mónosbélhez, melyek ugyancsak a Bél nemzetség birtokterületéhez tartoztak. E két utóbbi Bél-falutól való megkülönböztetésül a Szent Márton tiszteletére épült templomáról Bélszentmártonnak is nevezték.

1554-ben a törökök elpusztították, s bár újjáépült, mégis Eger eleste – 1596 – után török hódoltsággá lett. 

1715-ben 5 telkesgazda lakta, de 1720-ban jobbágytalan kuriális birtoknak minősítették. A XVIII. század közepén ismét jobbágyfalu lett. Az 1771. évi úrbérrendezés során a település határát harmadik osztályúnak minősítették.

Az 1857 – 1859. évi birtokelkülönítés során a volt úrbéresek megegyezése értelmében 7 kishold legelőt kaptak minden egész telek után.

A török pusztítás elől a XVI. és a XVII. században jelenlegi helyére menekült lakosság a Csergedező-patak jobb partján telepedett meg, majd jövevényekkel a bal part is benépesült.

A község egyes részeinek a rátelepült palóc nemzetségek adtak neve: Liktor had, Szabó had, Kós had. A falu északkeleti része, a Szabó had szállásterülete ma is szórt jellegü, a házak rendezetlenül, az utca vonalától és egymástól kisebb-nagyobb távolságban helyezkednek el. A település már 1924-ben is (Puszta kert), majd 1945 után is nyugat felé (Káposztás), a forgalmi út irányába terjeszkedett annyira, hogy néhány ház közvetlenül az országút mellé épült. A telkek formája vegyes, a szalagtelkek táblatelkekkel váltakoznak. A szalagtelkek soros elrendezésűek, a parcellázások előtt 4-5 lakóházzal. A táblatelkek (pl. Szabó had) egy része a palóc nemzetségek osztatlan telkei, melyek csoportos elrendezésűek. A telkek körülkerítése („buróka karó”-val) csak 1910 körül kezdődött.

A falu hagyományos formában és anyaggal készült népi építészeti emlékei a környéken a XX. század elején megindult iparosodás következtében elpusztultak.

A házak építőanyaga emberemlékezet óta vályog, de 1950 után általánossá vált a kőből és téglából való építkezés. A századfordulón a házakat még fazsindellyel fedték.

A gazdasági épületeknek, így például az istállónak a vagyoni helyzettől függően két formáját használták. A szegényebbek egy fedél alá építették a lakóházzal, melynek egy még kezdetlegesebb formáját is számon tartja a hagyomány: a pitvarba nyíló istállót.

Jómódú emberek a csűr egyik ágában is tartottak állatokat. Az első világháborúig tüzelős ólat használtak. A körte alakú gabonásvermeket, melyek a falu szélén, a Pallag tetőn csoportosan helyezkedtek el, emberemlékezet óta nem használják.

A két világháború között  a  falu  határa 1900 kat. holdat tett ki, mely művelési ágak szerint megoszlott 1000 kat. hold szántóra, 250 kat. hold rétre, 250 kat. hold legelőre és 400 kat. hold erdőre. A faluhoz tartozott Binét Miklós 500 kat. hold kiterjedésű majorja. A többi földterület 1-10 kat. holdas törpebirtokosok között oszlott meg. Húsz-harminc hold közötti birtok egy volt a faluban. A községben a sajátos, egészségtelen birtokmegoszlás visszás helyzetet teremtett, mert a földnélküli vagy kis parcellás birtokosok kénytelenek voltak idegenben munkát keresni. Legtöbben a közeli bélapátfalvai cementgyárban helyezkedtek el. Az ötvenes években 1320 kat. hold földterülete volt, ebből 664 kat.hold a szocialista szektoré.

A településen az infrastrukturális létesítmények mind megvalósultak. Az elektromos áramot 1950-ben vezették be.

A községben élő keresztény hívek legnagyobb örömére 1991-1992-ben Dr. Seregély István egri érsek támogatásával P. Dr. Bogyó György S.J. plébános kezdeményezésére, az önkormányzat hozzájárulásával, a hazai és külföldi hívek adományaiból a település központjában egy új templom épült fel.