Magyar Falu Program

 

 

Magyar Államkincstár

Magyar Falu Program

 

Ügyintézés

 

Népszámlálás 2022

 

 
 

Kikelet szálláshely

EFOP-1.5.3-16-2017-00067

Nemzeti Művelődési Intézet

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozónak a 2021. évi adóelőleg csökkentés lehetőségéről /KATA adózókon kívül nyilatkozat alapján vehető igénybe/

Megjelent a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet. 

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak a 2021. évben, az adott előleg-fizetési időpontban esedékes - a Htv. szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó - adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetni, ha erre vonatkozóan nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak(a 2021. március 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára, ha élni kívánnak az adó felezés lehetőségével.

Az említett nyilatkozat 2021. januárjától kizárólag az állami adó- és vámhatóságon keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon nyújtható be.

A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegét a Bélapátfalva Város önkormányzat adóhatósága a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

Magyar államkincstár